Részvétel a 42. Nemzetközi Gázkonferencián és Szakkiállításon
2010. 10. 2.

A hazai gázszakma legfontosabb és egyben legrangosabb eseménye, a Nemzetközi Gázipari Szakkiállítás és Konferencia 2010. szeptember 28-29. között immár 42. alkalommal került megrendezésre Siófokon, a Hotel Azúrban. Az esemény rendezője a Magyar Gázipari Egyesülés és társszakmai szervezetei, házigazdája a Fővárosi Gázművek Zrt volt.

A konferencia egyik fő témájául szolgált az Európai Unió harmadik energiacsomagjának való megfelelés, mely szerint a tagországok 2020-ig 20 százalékkal kell, hogy csökkentsék az energiafelhasználásukat, a megújuló energiák aránya pedig 20 százalékkal kell hogy nőjön az energiaportfolióban.

A konferenciához kapcsolódó szakmai kiállításon, ahol számos cég vonultatta fel újításait, termékeit és szolgáltatásait, a Geometria Kft. is képviseltette magát. Standunkon jelentős érdeklődés volt tapasztalható a több hazai közmű vállalatnál alkalmazott munkairányítási termékünk, a MIRTUSZ iránt. A bemutatott központi rendszer alkalmas a diszpécserek által kijelölt különböző típusú feladatok (hiba, bejelentés, stb.) mobil terepi eszközre történő kiküldésére, a feladatok sorrendjének optimalizálására az erőforrások függvényében (ki, hol, milyen szakmával elérhető, hol jelentkezik a feladat). A MIRTUSZ központi rendszeréhez kapcsolódó mobil alkalmazás a szerelőknek helyszíni támogatást nyújt a hálózatok térképi megjelenítésében, a felhasznált anyagok, adminisztrációs adatok rögzítésében.