Sikeres rendőrségi akció a MIRTUSZ Mobilnak köszönhetően

A véletlen úgy hozta, hogy a Geometria aktív részese lehetett egy sikeres rendőrségi akció végrehajtásának. Történt ugyanis, hogy egy közművállalat helyszíni szerelőjének munka közben ellopták a terepi táblagépét, melyen épp a MIRTUSZ Mobil alkalmazás futott. Mivel a program folyamatosan küld „életjelet” a központi rendszer számára, mely tartalmazza a táblagép aktuális helyének geo-koordinátáit is, nyomon követhető volt a lopott eszköz útja. Így a rendőrséget csak irányítani kellett, és a táblagép, meg vele együtt a tolvaj is hamarosan megkerült.

Hogy ez az akció mégis több mint másfél órát vett igénybe, annak az volt az oka, hogy a megfelelő információ csak a rendszer központi adatbázisából volt előbányászható, mégpedig a rendszer üzemeltetőinek aktív közreműködésével. Majd a geo-pozíciónak a Térképi Portálon való megjelenítése után telefonon keresztül lehetett a járőrt a megfelelő helyre irányítani. Ez a folyamat elég lassú volt ahhoz, hogy ez alatt a tolvaj többször is helyet változtasson, és a macska-egér játék kezdődjön előröl. Végül a tolvaj megállapodott, és ekkor a rendőrök lecsaphattak rá.

A történetnek több tanulsága is van. Először is a sikeres akció nem kis mértékben volt köszönhető a Geometria üzemeltetőinek gyors, talpraesett és hatékony közreműködésének, továbbá az általuk üzemeltetett MIRTUSZ Mobil és Térképi Portál alkalmazásoknak. Másfelől viszont megfontolandó, hogy nem volna-e hasznos, csupán a rendszer adatbázisában tárolt koordináta adatokat kivezetni, és szükség esetén közvetlenül is láthatóvá tenni az erre feljogosított felhasználók számára.